v.jpg (11311 bytes)

 

info.jpg (3144 bytes)

Hello!

    THX a tartalmas levelet. Túltettél rajtam, de rendesen. Még soha senkitől nem kaptam ilyen hosszú levelet. Biztosan egy egész napodba tellett megírnod. Nagyon örülök ennek a levélnek.
Úgy tűnik, hogy igen kemény diónak bizonyulsz. Vannak rázós pontok abban, amit leírtál (pl. fanatikus kitartás), de elképesztő az élethez való hozzáállásod. Ritka az ilyen ember. Igen ritka…

    Írtad, hogy ha valamit elkezdesz, akkor be is fejezed, és mindenféleképpen véghez viszed, amit elterveztél. Nos, ehhez és az eredményekhez lenne néhány gondolatom, melyet szívesen megosztok Veled.

    Tudod, néha azért hagyni kell a dolgokat elveszni is, hiszen semmi sem tarthat örökké. Ahogyan a bölcs tanítvány mondja mesterének a templomban: "Az Ön teáscsészéjét az imént eltörtem. Az Ön csészéjének ideje tehát lejárt." Persze bölcsesség ahhoz is szükségeltetik, hogy az ember megértsen bizonyos váratlan és sokszor elkeserítő eseményeket. Jó néhány éve jöttem például rá, hogy a rossz események sok esetben csírái egy későbbi jónak. Régebben például a falba vertem a fejem, amikor valami váratlan rossz történt velem. Ma már másként értékelek sok mindent. Tudom, hogy az átmeneti rossz után mindig jön valami jó. Fiatal koromban sokat olvastam, főként keleti filozófiai könyveket. Ilyen az egyik, ha jól emlékszem Anthony De Melo által írt kis kézikönyv. Melo egy könyvében elmesél egy történetet a kismadárról, aki egy erdőben hosszú ideje éldegélt boldogan. Egyszer csak egy hatalmas és rút vihar kitépte a fát, amelyben fészkelt. Ezután napokig repült, búsan, komoran, de egy szép napon hatalmas, gyümölcsöktől roskadozó helyre ért. Útközben számtalanszor feladhatta volna, de mégsem tette… Sokan vagyunk, akik időközben feladják, de még többen, akik meg sem próbálják. Kevesebben, akik véghez is viszik a dolgokat…

    Persze vannak erők, helyzetek, események, amiket el kell fogadnunk, úgy ahogyan vannak. Tudnunk, éreznünk kell: magasabb erők is léteznek, és ezek az erők - még ha láthatatlanok is - azonban meghatározzák életünket.

    „Látni” és „érezni”, talán ez az egyik legfőbb dolog a világban. Nem csak szemmel, tapintással, hanem szívvel lélekkel. Mai rohanó világunkban pont ez az, ami hiányzik. A millió hatásnak kitett ember, idővel egyre inkább elkorcsosul, és csak az jut el hozzá, amit megvehet, megszerezhet, megkaphat, megfizethet. Talán a legnagyobb gond éppen az, hogy az ember készre szabott dolgokat kap, egyre kevésbé vizsgálódik, gondolkodik, érzékel és tudásával teremt meg dolgokat. Főként azt tartja értéknek, amiért fizet, ami a pénzéért „jár”. Tovább sajnos egyre kevesebben látnak. A nem materiális értékeket, a kézzel megfoghatatlant pedig az ember egyre inkább elveti. Ilyenek az igaz örömök, az izgalom, a vágyak, a hit. Az ember keresi ugyan, de sokszor nem ott, ahol annak lennie kell. Gondolja, hogy szeret, hogy érez, hogy bölcs, s hogy élete, útja, láthatatlan köveit már jól ismeri. Pedig az út köve - amin járunk - épp oly megfoghatatlan, mint maga a világ, amely körbevesz bennünket. Néha felfedi arcát, de mindvégig láthatatlan marad.

    Mai gondolatom: „Egy-egy vékony szelet torta minden percünk. De vajon mi adja az ízt - a lényeget?”

Üdv: Erik